Kedves Látogató! Üdvözöllek a blogomon, ahol scrapbook alkotásaimat láthatod. 2009. márciusában találkoztam a scrapbookinggal, és azóta az életem részévé vált.
Ha tetszik, amit látsz, vagy épp ellenkezőleg: nem tetszik, és esetleg építő jellegű kritikád van számomra, ne fogd vissza magad. Szólj hozzám! Szívesen veszem! :)
.

Szép nyári nap...

>> 2010. augusztus 7., szombat

RAK Kisnyúlnak (Andinak)

Az előző két körben már megcsodáltam a Didó által indított Kép egymásnak játék gyönyörű oldalait, és hála (szr)Judit blogbejegyzésének, a mostanira sikerült jelentkeznem is... :) Andit sorsolta nekem Mr. Random, és amikor elküldte a fotóját, ki is derült, hogy igazán szerencsés vagyok. Egyből beleszerettem a képbe, igazi, scrappelni való fotó... :)

Ahogy megláttam, két dolog jutott eszembe:
  1. valamikor nagyon-nagyon régen láttam egy kihívást, ahol egy fekete-fehér fényképet kellett kiszínezni. Az egyik alkotó úgy oldotta meg, hogy részekre osztotta a fotót, és azoknak adott színt, mint ahogyan én is megcsináltam a nagy képnél.
  2. a másik pedig Sue Cummings képkerete volt, hogy abba milyen jól bele lehetne helyezni a gyerkőcöket.

Ez meg is határozta az oldalt. De annyira úgy éreztem, hogy a fotó mellé komment is kell, hogy megkértem Andit, küldjön pár mondatot, amit szeretne látni a képen.
Így született ez az oldal, nagy-nagy szeretettel. Remélem, Andi, tetszik!
52 Inspirations 2010 - Week No. 12
52 Inspirations 2009 - Week No. 25 
Little Bits and Pieces No. 5 - Hello Summer
52 Inspirations 2009 - Week No. 46
all by Designs by Sue Cummings

[GSO-DST]

Read more...

HAPPY SUMMER DAYS by OsDesign

>> 2010. augusztus 6., péntek

Orsi készlete már a boltokban, én késésben, és épp favonatpályázás közben, úgyhogy csak egy gyors bejegyzés... :)

available here @ScrapDish
(augusztus 10-ig féláron kapható!)

És az oldalam:


Happy Summer Days by OsDesign
free PS brushes


Read more...

From My Notebook - SAIL AWAY. SAIL AWAY by Sue Cummings

És itt a beígért új készlet Sue-tól, fantasztikus!

available here @Oscraps

Ha megvásároljátok a készletet, akkor ingyen tiétek lehet ez a gyorsoldal is:


(Érdemes feliratkozni a hírlevelére, mert akkor 25% kedvezménnyel vásárolható meg. :D És mindig van valamilyen freebie is benne.)

És akkor mutatom az én oldalam is, amit Cewe kihívással egybekötve készítettem, Benikémről. A fotó tavaly szeptemberben készült Szentendrén, épp az apja által hirtelenjében fabrikált kishajót mutatja nagy büszkén. :) Az oldalon két fotó lett egybemosva, mert mindenképp szerettem volna, hogyha a Duna is látszik. 




Read more...

LA CLEF DES CHAMPS by Kalina

Kalina ritkán jelentkezik készlettel, de olyankor kitesz magáért. Mint ahogy most is, és fantasztikus az új készlet, nézzétek csak:

available here @Digital-crea

Az oldalaim:


Imádom ezt a fotót kisbosziról, annyira édes, amikor kacag, és annyira magávalragadó. Nem is akartam túldíszíteni az oldalt, hogy ezen a képen legyen a hangsúly. :)


Ez pedig egy tökéletes nap emlékére - majális a Városligetben. Imádom, amikor együtt vannak! És annyira büszke vagyok, hogy ilyen családom van! :)

És ha ellátogattok Kalina blogjára, akkor letölthetitek ezt a gyönyörű freebie-t is:


download here @Kalina's blog

Read more...

Little Bits & Pieces No. 6 by Sue Cummings és kihívás

>> 2010. augusztus 5., csütörtök

Nemrég jelent meg Sue új készlete (bár már nemsokára jön a következő is, ami szintén fantasztikus lesz!), és nem tudtam kihagyni... :)

available here @Oscraps
(és, ha 5$ értékben vásárolsz a boltjában, akkor ingyen a tiéd lehet...)

És egy fantasztikus kihívás is kapcsolódik hozzá: a fődíj egy 25$-os kupon a boltjába, és szeptember és december között minden új terméke ingyen. Szerintem elég kecsegtető! A kihívásról részletesen itt olvashatsz: AUGUST CHALLENGE: Summer is pure magic...

A lényeget azért leírom:
Az alábbi ingyenes wordart-csomaggal kell oldalt készíteni, amin minimum 50%-ban az ő termékeit használod. Az oldaladat feltöltöd galériákba, a blogodra, és az Oscraps-on megjegyzést hagysz a fenti fórumon, az összes linkkel (minél több link, annál nagyobb esély a nyerésre...) Határidő: augusztus 31.
És az ingyenes WA (a kihívás linkjéről letölthető):


Én most egy nagyon "white space" oldalt készítettem. Nekem nagyon tetszenek az ilyen oldalak, de eddig nem igazán mertem belevágni, hogy ilyet csináljak... De itt volt az ideje ezt is kipróbálnom. Na, amilyen kevés dolog van rajta, olyan sokáig készítettem... :D Ilyen lett:

Little Bits & Pieces No. 6
Little Bits & Pieces No. 5
all by Designs by Sue Cummings

Read more...

FEEL THE LINE PACK XIV. by Dido Designs

Didó egy fantasztikus új sabloncsomagot készített, ami inkább egy átmenet a sablonok és a gyorsoldalak között. Annyira szépek már önmagukban is, hogy akár csak egy fényképet és némi szöveget rátéve fantasztikusak. Ugyanakkor át is lehet alakítani, bármely készlettel használni. Én egyszerűen imádom, bár nem nagyon használok sablonokat, azt hiszem, ebből még láttok majd pár oldalt. Íme, ilyen a készlet:

available here @A5D

És az oldalam, az én kis gyönyörűségeimről:


fotó: 1point4 Stúdió (2009.)
Feel the Line Pack XIV, Green Days and Sunny Moments by Dido Designs

És itt egy collab készlet is az A5D-től:


available here @A5D

És egy mesélős oldal boszikáról:


Block Party - A5D collaboration
Sunny Moments by Dido Designs

A komment:
Te és a teheneid. Elválaszthatatlanok vagytok. Persze vonzódsz minden más plüssállathoz is. Ha meglátod őket, rögtön magad köré kell gyűjtened mindet, csak így nyugszol meg...
A másik állandóság az életedben, hogy mindenben próbálod utánozni a bátyót. Bármit kipróbálsz, amit ő csinál. Persze még nem vagy olyan ügyes, mint ő, viszont sokkal határozottabb vagy, és addig ütöd a vasat, amíg valaki nem segít.
Így esett, hogy mostanában a kedvenc elfoglaltságod, hogy az ágy támláján üldögélsz plüssállataiddal. Mert láttad egyszer Benit itt üldögélni. Téged még fel kell rakni, de olyan nyugodtan üldögélsz ott, mint sehol máshol és soha máskor...  


Read more...

Nem nyertem...

>> 2010. augusztus 4., szerda

Most láttam Vinnie blogján, hogy megvan az eredmény. Sajnos nem kerültem be. :(
Hogy szomorú vagyok-e? Igen, kicsit. Bár számítottam rá. De akkor is, jó volt eljátszani a gondolattal... :D
De azért nem keseredtem el nagyon: szép oldalakat csináltam, és ezek megmaradnak örök emléknek. És nem adom fel, jövőre majd újra próbálkozom, hátha több szerencsém lesz... :D Nagyon erős mezőny volt, úgyhogy nem volt szégyen nem bejutni az első négybe... :)

---
UPDATE: Úgy látszik, nem voltam teljesen egyértelmű... :D Szóval négy embert választott Vinnie CT-je, szavazással. És ebbe nem kerültem bele.
Köszi a kedves hozzászólásokat! De ne aggódjatok, nem kell vigasztalni, mert tényleg nem keseredtem ám el. :D Igaza van Ickának, mi lenne akkor a további cél... :D

Read more...

Template #09 és Wordart #08

Élek és virulok ám (végre a gyerekek sem betegek!!!), csak készlet-megjelenésekre várok. De addig is hoztam valamit: egy wordartot és egy sablont.

A WA az egyik oldalamhoz készült, de végül nem használtam fel, mert egy másik betűtípus jobban illett az oldalhoz (köszi, Szabi, a segítséged!!!!). Viszont szerintem jól sikerült, úgyhogy nem akartam kidobni a virtuális kukába. Inkább felteszem ide, hátha valaki tudja használni. (Az alapötlet nem saját, valahol, valamikor láttam ilyen jellegű megoldást, de sajnos nem tudom, hogy hol. :( )



És akkor már megcsináltam azt az oldalt is sablonként, amihez eredetileg készült volna ez a wa. Remélem, valaki tudja majd hasznosítani. :)



Read more...

Giveaway by Sue Cummings

Hoztam egy kis bekukkantót Sue nemsokára megjelenő készletébe:


Nagyon jó készlet, én nagyon élveztem vele az alkotást. És ha szeretnéd megnyerni, semmi más dolgod nincs, mint hagyni egy kommentet Sue blogján 2010. augusztus 4-én éjfélig, a kedvenc hellyel, ahová szívesen utaztok.

Read more...

Még mindig nem hiszem igazán,...

>> 2010. augusztus 3., kedd

..., de bekerültem Sue Cummings csapatába! :) Nálam ő a másik favorit Vinnie mellett, imádom a készleteit, és igen sok pénzt hagytam már a boltjában... :D Szeretek a készleteivel alkotni, készítettem is már pár oldalt velük... És ezután még többet fogok... :)

Read more...

Collab 50% off by Dido Designs

>> 2010. augusztus 2., hétfő

Mia névnapja alkalmából Dia 50%-kal olcsóbban adja a Flora-val közösen készített sablon-csomagját! Érdemes benézni hozzá... :)


Read more...

50

Ildi (azaz Kovaxka) ma ünnepli a szülinapját. Ráadásul nem is akármilyen akcióval, a készletei 50%-os kedvezménnyel vásárolhatók meg. És az új készlete valami fantasztikus! Nem is tudtam neki ellenállni... :)

Ildikém, fogadd szeretettel tőlem ezt a képeslapot! (Életem elsője, szóval van még hová fejlődnöm, de nagyon nagy szeretettel készítettem neked! :D)


First Half by Rucola Designs
Basics Stitches by Mörjike
Artsy Blooms by Anna Aspnes
Find Your Way by Anna Aspnes
Art Play Palette No. 2 by Anna Aspnes

Posted by Picasa

Read more...

Time - Wordart Pack 2

>> 2010. augusztus 1., vasárnap

Erről meg el is feledkeztem. Még a múltkor, amikor Mörjike készletével kezdtem el dolgozni, csináltam egy wa-t, amit végül nem is használtam fel. (Mert jött az ötlet, az elmúlt szerelmekről...) Aztán csináltam hozzá még kettőt, és becsomagoltam. Hátha valaki tudja majd használni... :)



DOWNLOAD


Posted by Picasa

Read more...

  © Blogger template Webnolia by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP