Úgy szeretem ezt a számot...! :) És annyira szeretem ezt a fotót Benikémről és Petiről. És végre sikerült oldalba is foglalnom, íme:
Szeretnétek megnyerni egy fantasztikus készletet????? Nincs más dolgotok, mint hagyni egy-egy kommentet Sue és Val blogján:
Szombaton a vasúttörténeti parkban voltunk, és bár ügyes módon a memóriakártyát nem tettem bele a gépbe, Peti irtó jó fotókat csinált a telefonjával... :) Többek között Julcsikáról, aki fáradtan heveredett le a sínek közé pihenni kicsit....
Min töprengsz, te édes pici lány? Tán az élet nagy rejtelmein? S megfejted-e most, két éved teljes bölcsességével, fáradtan megpihenve a sínek között...? Megfejted-e egyáltalán valaha, és ha nem is, hiszed-e majd, hogy néhány pillanatban már a titok közelében jártál? Bízz magadban, bízz az ösztöneidben, hidd, hogy mindennek megvan az értelme, és éld az életed. Vedd észre a tavasz szépségét, gyűjtsd össze az erődet, állj fel és menj tovább. Mert mindig van tovább...
..., csak blogolni és feltölteni nincs időm... ;) De azért a múlt héten is sikerült egy-két oldalt készítenem.
1.)
A legjobb dolgok az életben
Nekem egyértelműen a családomhoz kötődnek. Egy együtt töltött tavaszi nap, és kell ennél több...?! Hát még ha Peti is újra teljesen el tudja engedni magát, és fára mászik... ;)
Az ember megismer valakit, szerelmes lesz, és jó esetben érzései viszonzásra találnak. Izgatottan várt randevúk, meghitt kirándulások, átbeszélgetett éjszakák. És az érzés, hogy most a helyemen vagyok. Eljön a várva várt nap, az esküvő, és a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”... Erről szólnak a lányregények. És hogy mi van utána? Jönnek a hétköznapok, a gyerekek, az állandó időhiány. Már nincsenek randevúk, nincsenek átbeszélgetett éjszakák. Persze van helyette más: a gyerekek feltétlen szeretete; a csoda, ahogy látom apává érni a férfit; a közös kirándulások; játszóterek; a Marina-part; a Margitsziget; rohanás a száguldó motorosok után... És néha fel-felvillan egy-egy emlék a múltból, és a „de jó lenne megint...” érzése. Az ábrándozásból aztán kiragad egy apró kéz, csillogó szemek, csacsogás - és tudom, jó ott, ahol most vagyok. És aztán újra eljön az idő, a lehetőség egy kávézásra, egy mozira. Aztán előkerülnek az első levelek, régi fényképek, és rájövök, hogy még mindig ugyanúgy érzek, mint akkor, hogy a rajongás nem tűnt el, csak időlegesen átadta a helyét fontosabb dolgoknak, és csöndben várt arra, hogy eljöjjön újra az ő ideje...
Julcsikám. A NŐ. Így, csupa nagybetűvel. Ha meghallom ezt a szót, te jutsz róla eszembe. Amióta megtanultál járni, azóta látom, hogy mit is jelent nőnek lenni. No meg azt is, hogy mit jelent egy igazi nő anyjának lenni... Még épp csak az első lépéseidet tetted meg, amikor Gergő jelenlétében apa a kezét nyújtotta feléd, hogy el ne ess. Nem tette zsebre, amit tőled kapott... Ha Gergő megjelenik nálunk, kihúzod magad, és vonulsz... Nem tudom, honnan veszed ezeket a dolgaidat, egyre inkább hiszek abban, hogy erre születni kell. Hihetetlenül fifikás vagy, képes vagy úgy irányítani az egész családot, hogy szinte észre sem vesszük. Az, hogy apát az ujjad köré csavarod, nem meglepő, de mindig elcsodálkozom, amikor meghallom Benike hangját: „Julcsikám, ezt szeretnéd? Julcsikám, erre gondoltál?” Azt mondják, hogy egy nő mellé férfi kell, hogy kiteljesedhessen női mivolta. Szerintem pedig kell még hozzá egy kislány is, aki ízig-vérig nő, aki mellett az anyjának sincsen más választása, mint hogy azzá váljon...
© Blogger template Webnolia by Ourblogtemplates.com 2009
Back to TOP
