Emlékezem...

LesleyB
rainbow _enchanting forest

Altalena képe a dédszüleiről juttatta eszembe, hogy a múltkor már beszkenneltem egy képet nagyapáékról, de aztán nem álltam neki, hogy oldalt csináljak belőle. Amit nem is bánok, mert azóta sokat fejlődtem, talán méltóbb emlékoldalt tudtam így készíteni nekik.
Nagyon szerettem őket. Egyszerű parasztemberek voltak, de nagyon sokat kaptam tőlük. Imádtak bennünket, unokákat. Emlékszem, minden érkezésünkkor a köszönés után rögtön a spájzba vezetett az utam, hogy megnézzem, nagymamám miket sütött-főzött nekünk. Természetesen mindig finomabbnál finomabb dolgok vártak ott.
Mindent azért csináltak, hogy aztán nekünk adhassák a gyümölcsét, nagyon sokat segítettek. Ezt kisgyerekként persze még nem igazán tudtam felfogni, de ahogy cseperedtem, egyértelművé vált a dolog. Ajándékot nem nagyon kaptunk tőlük, és az az igazság, hogy nem is hiányzott. Annyi szeretetet, annyi törődést, figyelmet adtak nekünk, hogy soha eszembe sem jutott, hogy ennek másképp kellene lennie.
Nagyapám fantasztikus ember volt! Amikor nagymama agyvérzést kapott, és már csak járókerettel tudott járni, az én hetven-x éves nagyapám megtanult főzni! Az az ember, aki korábban csak akkor kezdte el az ebédet, ha nagymamám kiszedte a tányérjára! Sőt, a halála előtti évben már almáspitét is sütött!
Nagyon hiányoznak! Nem igaz az, hogy az idő minden sebet begyógyít. Inkább csak az élet zaja elfedi őket. De ha előjön a csend, akkor minden ugyanúgy fáj, mint régen. Sajnálom, hogy ők már nem ismerhették meg a férjem, nem láthatták a dédunokáikat.
Nagy ajándéka az életnek, hogy ilyen nagyszüleim voltak! Ezt csak úgy tudom nekik meghálálni, hogy úgy élem az életem, ahogy tőlük láttam. Azt hiszem, ha látnak fentről, örülnek annak, amivé lettem.