Elkészültem a 3. heti beszámolónkkal is, csak vártam a készlet megjelenésére. Ez a hetünk sajnos a BETEGSÉGről, szólt, így, csupa nagy betűvel. Apát kivéve mindenkit ledöntött a lábáról. Még arra sem volt energiám, hogy a szokásos, napi egy-két kulcsszót leírjam a noteszba, szóval azt hittem, hogy nagyon rövid kis kommentem lesz. De ahogy nézegettem a fotókat, csomó minden eszembe jutott... :D
Forever by Captivated Visions & Connie Prince
P365 Template XII by In the Making Design
A komment: "Ez a hetünk sajnos a betegség jegyében telt. A hét elején még Benike is nagyon passzív volt, de aztán jobban lett. Bár ez csak a kedélyállapotán látszott, mert ugyanúgy köhögött és folyt az orra. Kedden volt kint a doktornéni, ő azt mondta, hogy nyugodtan küldhetem oviba. Így aztán szerdáig kértem tőle igazolást. De végül maradt csütörtökön is, mert megint erősödött a köhögése.
A napok elég egyhangúan teltek, kimenni nem nagyon tudtunk, Jucikának is elkezdett folyni az orra, kétpercenként törölgettem, porszívóztam. Beni hősként viselte a megpróbáltatásokat, Julcsika nyűgösségét. Olyan szépen játszadozott egyedül a szobájában. Mert amikor boszika sírt, akkor át kellett mennem vele a nagyszobába, Beni mindig megkért. Na persze - teljesen érthető módon - ahogy telt az idő, egyre több energiámba tellett az egyensúly fenntartása. Beni is kezdett hisztis lenni, de nem panaszkodom, mert ahogy látta, hogy rá is figyelek, rögtön visszatért a jókedve. Julcsánk viszont nem igazán javult, és én is kezdtem lebetegedni. Peti tartotta magát egyedül.
Közben kezd kialakulni egyfajta együtt-játszás a gyerekek között, és ezt olyan jó látni! Általában Beni rohangál a konyha és a szoba között, amit Julcsika felhívásnak érez keringőre, és a kiskocsival követi. Mindenen keresztül. Peti el is nevezte Tankarnkának... Valahol már Beni is élvezi ezt a ragaszkodást, de azért néha zavarja. (De ezt az érzést szerintem minden nagyobb testvér ismeri...)
Szombaton délután még egy kis közös alvás is volt. Középen én feküdtem, apa az ágy végébe kucorodott. Nagyon meghitt volt! Aztán a két gyerkőc egymás felé fordult és így aludtak tovább. Ez párszor még megismétlődött a következő héten is, aztán eltolódott kicsit az alvás-idejük. Pedig annyira édesek voltak! Remélem, még sokszor láthatom őket így (is)."
