Kedves Látogató! Üdvözöllek a blogomon, ahol scrapbook alkotásaimat láthatod. 2009. márciusában találkoztam a scrapbookinggal, és azóta az életem részévé vált.
Ha tetszik, amit látsz, vagy épp ellenkezőleg: nem tetszik, és esetleg építő jellegű kritikád van számomra, ne fogd vissza magad. Szólj hozzám! Szívesen veszem! :)
.

Template #06

>> 2010. május 3., hétfő

Szégyellem magam, mert megint olyan sok kedves kommentet kaptak az oldalaim az SV-n, én meg alig kommenteltem mostanában. Próbálom mindig utolérni magam, és ahogy van időm, megyek én is kommentelni, ha nem is a galériában, legalább a blogokon (ott nincs a 30mp-es időkorlát...)
Megjött a jó idő, és napközben sokat vagyunk lent a játszótéren, így már nem a gép előtt töltöm időm nagy részét (ha itthon vagyunk, akkor lopva-lopva tudtam egy-egy kommentet írni jártamban-keltemben a gép előtt...). Másrészt Julcsusi alvási szokásai most vannak változóban. Eddig délutánonként nagyjából egyszerre aludtak a gyerekek, és ilyenkor volt időm gépezni. Most viszont Julcsikánk bevezette azt, hogy csak 5 körül alszik el, ennek következtében viszont kitolódott az esti alvásidő is. És én meg általában elalszom velük altatás közben... :D
Most kivételesen nem aludtam el, úgyhogy megcsináltam a mai "kedvenc" oldalamat templétnek, hátha tudjátok használni. :) Egy kis engesztelő ajándék... :D

And a little freebie... :) If you use it, I'd love to see your page so leave a comment and a link here, please! Thanks!



DOWNLOAD

Posted by Picasa

24 megjegyzés:

Ruebchensmum 2010. május 3. 23:12  

I love love love love love this layout. Thank you for making a template of it.
Hugs
Corinna

szrjudit 2010. május 3. 23:19  

Szuper template, imádom, köszi! :D

Rucola Designs 2010. május 3. 23:28  

Én vittem, nagyon klassz! :)

LaceE 2010. május 3. 23:37  

Köszi. Nyúlom én is :)

Florci 2010. május 3. 23:39  

énis köszi!
figyi, olyat hogy kell, hogy ha csinálok ezzel egy oldalt, és azt szeretném hozzád föltenni? vagy azt csak te tudod?

Névtelen,  2010. május 4. 3:49  

Oh my goodness !! I love this one too ! Thank you very much !!

T 2010. május 4. 7:15  

Jaj, de jó, hogy megosztod velünk a sablont. Imádom!!! Köszike!!

do 2010. május 4. 14:46  

Én is vittem, köszi szépen!!!

Névtelen,  2010. május 4. 15:19  

I'll use this - thanks!
jill

Unknown 2010. május 4. 16:36  

ó de aranyos vagy, hogy megosztod velünk ennek a szuper oldalnak az elrendezését!! köszönöm, biztosan fogom használni :)))

CBH 2010. május 4. 17:23  

Thank you so much for this post. I want to let you know that I posted a link to your blog in CBH Digital Scrapbooking Freebies, under the Page 9 post on May. 04, 2010. Thanks again.

Béa 2010. május 4. 17:38  

Whaouuuuu very beautiful this template, thanks !

Margó 2010. május 4. 18:13  

Nagyon bájos oldal volt, remélem sikerül valami kedveset kitalálnom, mert természetesen köszönettel elvittem:-)))

Sztrega 2010. május 4. 18:25  

Én is letöltöttem, nagyon tetszik, köszi szépen.

Marie 2010. május 4. 18:39  

I like it !!! thank you so much !

Unknown 2010. május 4. 19:14  

thank you, your templates are 'simple' and I like that design.
ViVre

Fahéjasalma 2010. május 6. 16:46  

Köszi szépen, letöltöttem és fel is használtam, mert nagyon tetszett.:-) Az oldal vele a blogomon!

Janka 2010. május 8. 7:28  

Gyönyörű! Imádtam már az oldalad is vele, és most lekoppinthatom ;) Köszi!

Secima 2010. május 9. 20:31  

Letöltöttem. Köszönöm szépen. :)

tabaouet 2010. június 12. 21:23  

CE merci tres HNE modèle Sympat

Elly 2010. június 14. 23:21  

Merci pour ce superbe template !
Thank you for your lovely template : i LOVE it !!! Thanks for the partage !

Megjegyzés küldése

  © Blogger template Webnolia by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP