Icka: Álmodozzunk

Újabb pontgyűjtő kihívás indult az sb.hu-n, aminek most Icka a házigazdája. :)  >> részletek

Art Play Palette - Find My Way by Anna Aspnes

Vintage Overlay Pack 01 by Timo Designs

Basics Stitches 1 by Mörjike

Snail Mail by Val C. Designs

A komment kicsit nehezen olvasható, úgyhogy kimásolom:

Egy rég elfeledett múlt időben összecsaptak a fejem felett a hullámok. Az életem fenekestül felfordult, és sokszor éreztem azt, hogy nem bírok úrrá lenni a köröttem, bennem kialakult káoszon. És szerencsére eljött az a pont is, amikor ráébredtem, hogy ha a körülményeken nem tudok változtatni, akkor saját magamon kell. Megtettem, megerősödtem. Egy életre. Mert hiszek magamban. Ismerem a korlátaimat, és tudom, hogy bármilyen helyzetben képes vagyok újrakezdeni. Mert mindig van tovább, minden rossznak megvan a maga értelme, és ami nem öl meg, az megerősít...

Soha nem vonzott Párizs, és soha nem vonzott a jazz. De egy véletlen folytán kezembe akadt Malcolm McLaren Paris, Paris albuma. És olyan mélyen érintett, és olyan mélyen hatott rám, mint abban az időben semmi más. Sokszor óráikig bolyongtam a városban, hallgatva a zenét. Átjárt, megérintett, elvarázsolt, elrepített egy másik helyre. Gondolatban Párizs utcáit róttam, egyedül, magányosan, mintha egy régi film megfakult kockáin láttam volna magam. Színek nélkül, fekete-fehérben, mégis érzelmekkel, szenvedélyekkel átitatva. Szükségem volt erre az eltávolodásra, ami mégis oly közel hozott magamhoz. Mert a tudatalattim dolgozott, próbálta helyrerakni bennem a szétszóródott üvegszilánkokat. És sikerült.

Sok-sok megtett kilóméter, amit a lábaim bár Pest utcáin tettek meg, a lelkem, a gondolataim, az érzékeim messze távol e helytől. 

Az életem ma már rendben van. Nehéz korszakaim persze még vannak, lesznek is, töprengő, boncolgató típus vagyok. De a helyemen vagyok. Az életemet, a gondolataimat ma már a családom tölti ki, a legtöbb álmom, vágyam velük kapcsolatos. A részeim, szinte mindent velük képzelek el.

Talán egy vágyam van, amit egyedül szeretnék megélni. Elutazni egyszer Párizsba, egyedül róni az utcákat, hallgatva a belémivódott számokat. Még nem vagyok rá kész. De egyszer készen leszek majd. És akkor elmegyek az álmaimba... Persze nem örökre. Mert a valóságot jobban szeretem. Mert a valóságom szebb bármilyen álomnál...