Az én kastélyom
>> 2010. május 27., csütörtök
Mörjike bejutott az LDD Apprentice döntőjébe. Egy teljes készletet készített, amit 2$-ért lehet megvásárolni. Nem hagyhattam ki. Nagyon kedvelem őt emberileg is, és az oldalait is nagyon szeretem. A készletei pedig ugyanolyan igényesek, mint az oldalai. Szóval eszembe sem jutott volna, hogy ne segítsem a készlet megvásárlásával. És ha már megvettem, akkor természetesen oldalt is készítettem belőle. :)
Nem nagyon volt ötletem, hogy miről is scrappeljek, és teljesen véletlenül rábukkantam egy 2007-es fotóra "az én kastélyomról". Itt már felújítva látható. És hogy miért áll ilyen közel a szívemhez? Nem másért, mint hogy itt laktam majdnem négy évig.
Sympathique by mörjike
available here @LDD
Szöveg van az oldalon bőven, és emiatt elég miniatűr, úgyhogy kimásolom: (kicsit össze-vissza lett, mint amilyenek az emlékeim - csak néztem a fotót, és írtam, ami eszembe jutott. Gondoltam rá, hogy átfogalmazom, de végül letettem róla, mert így tükrözi azt, amit érzek...)
A kastélyt 1728-ban építette Lónyay László, jelenlegi barokk formáját fia, ifj. Lónyay László alakította ki, amikor az épületet két sarokszobával és árkádos tornáccal kitoldatta. A hátsó két sarokszobát a 18. század utolsó harmadában építették hozzá. Ekkor épült a gazdasági épületek egy része is, amelyek a XIX. század végére körülhatárolták a kastélyudvart.
A XIX. század közepén a kastély lányágon öröklődött. Tomcsányi Vilmos Pál felesége, Vladár Erzsébet révén.
A Tomcsányi család az államosításig használta a kastélyt. Ezután a katonai kiegészítő parancsnokság tanyázott benne, majd 1954-től középiskolai kollégium működött a kastélyban 1986-ig, az új kollégium megépültéig. Ezt követően 2005-ig az épület felújításra, funkcióra várt.
A kastély felújítása 2007. augusztusában fejeződött be, azóta ad otthont a Bereg Múzeumnak.
***
Nem születtem nemesi családba, mégis elmondhatom magamról, hogy majd’ négy évig egy kastély volt az otthonom. A történetben semmi misztikus nincs: az államosítás után a kastély kollégiumként működött és az apám ott volt nevelőtanár. Így kaptunk egy szolgálati lakást: pontosabban két szobát egy konyhával, fürdőszobával.
Amikor 2007-ben megmutattam a kastélyt Petiéknek, magam is meglepődtem, olyan kicsinek tűnt. Gyerekként hatalmas volt és félelmetes. A tágas, hideg folyosók, emlékszem, mennyire féltem mindig kimenni a wc-re, ami a folyosón volt...
Ha esett az eső, a szoba fala kb. 1 méter magasan vizes volt.
Ami leginkább megmaradt az emlékeimben, az a park volt. Elől a fák között talán még padok is voltak, milyen furcsa, ebben már nem vagyok biztos. Csak emlék-töredékeim vannak róla: egy kis kupac homok, ahol Flóra homokozik. Békákat keresünk a parkban. Bújócskázunk.
És ott volt a hátsó park. Nem volt ilyen rendezett, és vastagtörzsű, öreg fák lakták. Izgalmas volt, gyönyörű, titokzatos. Ott kóstoltam bele először a cigarettába. Még nem voltam 10 éves, és az egyik kollégista adott egy slukkot. Nem szerettem meg, talán ez az élmény is hozzájárult, hogy később sem szoktam rá soha a dohányzásra (leszámítva azt a pár szálat gimis-lázadó éveimben...).
Emlékszem, hogy vártam a vasárnapokat, amikor mindenki visszajött a kollégiumba, és hozták a finom süteményeket. Ha arra jártam, engem is meg-megkínáltak.
Emélkszem Gyurikára, a papagájomra, akivel végül egy darázs végzett. Emlékszem, amikor a hátsó parkban fogócskáztunk, és Norka barátnőm beleesett a csalánba. Emlékszem a szoba hűvösére. Emlékszem, milyen rosszul éreztem magam, amikor anyu azt mondta, hogy addig nem jöhetek ki a szobából, amíg meg nem tanulom a szorzótáblát. Emlékszem, hogy Flórának karácsonyi verseket tanítok be a „másik” szobában. Emlékszem a beépített szekrényekre, ahol anyu a dolgozatokat tartotta. Egyszer ki is javítottam neki egy egész adagot. (Mindenki egyest kapott... Felnőttként már nem voltam ilyen szigorú a diákokkal...)
Másnak csak egy régi épület, egy múzeum, de nekem a gyerekkorom egy darabja. A falakban benne van az én történetem is. De erről nem mesél semmi. Csak az emlékeim. Amik egyre tolulnak fel bennem, ahogy nézem a fényképet. Érzések, történetek, szagok... Ha egy-egy épület mesélni tudna...
