1/52

Project E by Gabs Art & Dawn Inskip Designs

CT munkákat kellene csinálnom, de most a két nap alatt csináltam 4 képet - nemsokára látjátok majd -, és kellett egy kicsit saját magam miatt is szkreppelni. Na nem panaszkodni akarok, mert mindegyiket imádtam csinálni, csak ez az oldal most kikívánkozott belőlem. Régen blogoltam szinte minden nap, és néha olyan jó visszanézegetni, hogy mik is történtek velünk. De amióta szkreppelek, azóta ezt nagyon elhanyagoltam. Jó lenne, ha lenne kitartásom végigcsinálni mind az 52 hetet, de ha nem, akkor is jó lesz az, amennyi elkészült. Ezt most nagyon szerettem csinálni. :)
A szöveg kicsit terjedelmes lett, de ha valakit mégis érdekel:
"Egyhetes távollét után pénteken jöttünk vissza Mamalilától. A kocsiúttól kicsit féltem, de végül egész jól megúsztuk. Leszámítva persze, hogy az autópályán motorhibát jelzett a kocsi... De szerencsésen hazaértünk. Itthon várt bennünket a Benikém által gyönyörűen feldíszített karácsonyfa, és persze a játékok. A gyerekek rögtön birtokukba vették a lakást: Benikém rohant az autósdobozához, és egy szempillantás múlva már az összes kocsija a szoba közepén hevert. Julcsikám pedig felpattant a Beni autójára, és egész délután és este krosszolt a lakásban. És ez volt az első olyan nap, hogy Julcsika és Benike együtt játszottak: Julis kiviharzott a kocsival, Beni rohant utána, megnézni, hogy hová megy. Julcsánk sikítva megfordult, és most már Beni rohant elől, az apja ölébe, Julus meg utána. És ez ment egész a fürdésig. Mi igazából csak statiszták voltunk. Jó érzés volt.
Szombaton akkora szél volt, hogy ki sem mozdultunk a lakásból. Boltba el kellett volna ugyan menni, de senkinek nem volt kedve hozzá, így megoldottuk az itthon talált dolgokból a vacsorát. Ebédre Peti tüsténkedett: főzött lencsefőzeléket - természetesen Benóka fűszerezte -, lebbencslevest - lebbencstészta nélkül, nagykockával pótolva azt -, és hatalmas lisztezés keretében elkészült az első buktája is. Hihetetlen, hogy mindenbe bele mer fogni, és a kelttésztáktól mindig tartózkodom, de benne ilyen téren nincs félelemérzet. Szerencsére, mert isteni lett, és a gyerekek is jót lakmároztak belőle. Még a leves is jól fogyott, ennek titka persze az volt, hogy csak egy tányérba hoztunk be, és a gyerekek versenyeztek, hogy Peti kinek adja. Merthogy mostanában apa-őrület van nálunk, mindkét gyerek szerelme hatalmasra nőtt a külön töltött három nap alatt. Még a végén feleslegesnek fogom magam érezni... :) Délután újra eljött a közös játék ideje, mi szépen nyugodtan statisztáltunk hozzá apával.
Vasárnap, amíg a kisasszony aludt, a fiúk elmentek a Tesco-ba, én meg közben szkreppeltem kicsit (CT-munkák). Amikor hazajöttek, Benikém édesen ecsetelte, hogy milyen farkasordító hideg van kinn: nagyon tetszett neki ez a kifejezés, percekig csak ezt ismételgette, na persze változatos szövegkörnyezetben (hihetetlen szókincse és beszélőkéje van a kis lurkónak...). Julcsánk annyira megörült apának, hogy fel sem tudta hordani az összes cuccot, mert a lányka éktelen süvöltésbe kezdett, így inkább kicsit  halasztottuk a projektet. Benikém végül aludt egy jót, és ismét volt egy kis közös játék is délután. Annyira jó ilyenkor látni őket. Már olyan elképzelhetetlen, hogy volt idő, amikor még nem voltak ezek az édes apróságok, akik persze napról napra nagyobbak..."