Kedves Látogató! Üdvözöllek a blogomon, ahol scrapbook alkotásaimat láthatod. 2009. márciusában találkoztam a scrapbookinggal, és azóta az életem részévé vált.
Ha tetszik, amit látsz, vagy épp ellenkezőleg: nem tetszik, és esetleg építő jellegű kritikád van számomra, ne fogd vissza magad. Szólj hozzám! Szívesen veszem! :)
.

Drága Kincsem

>> 2009. december 9., szerda



Make a Wish by Damayanti Studio
Inspire by Red Ivy Designs

Én olyan tulok tudok lenni néha! Egy ideje már értetlenül állok, hogy mi történhetett az én gyönyörű, kedves, okos, aranyos nagyfiammal, mert mostanában kezelhetetlenül hisztis. Szerencsére hétvégén nálunk volt anyukám, és ez lehetővé tette, hogy kicsit kívülről szemléljem a dolgokat, és persze anyuval is beszélgettem. És így közösen rájöttünk, hogy mi lehet a probléma.
Az utóbbi 1-2 hónapban folyamatosan beteg volt valamelyik gyerek, majd később jött a láz, egy hétig Julcsika, majd Beni, és megint Julcsa. Ez persze kellőképp kimerített mindenkit, és én marha, öntudatlanul, figyelmetlenül, szinte kivonultam az én drágám életéből.
Korábban mindig vagy én vittem oviba, vagy én hoztam el. Aztán jöttek a betegségek, és apa hozta-vitte. Én folyamatosan fáradt és ideges voltam. És persze ahelyett, hogy észrevettem volna az első jeleket, csak rászóltam, majd rákiabáltam. És ez aztán csak elmélyítette a problémát. Hogy lehettem ennyire figyelmetlen?!
Aztán most hétvégén elmentünk kettesben játszóterezni, és amikor mentünk haza, akkor a lépcsőházban elhangzott ez a mondat: "Anya! Én mindig ott szeretek lenni, ahol te vagy!" Még most is elszorul a torkom, ha rágondolok, és azóta folyamatosan ez jár a fejemben. Mennyire meg lehetett rémülve az én kis lelkem, hogy ekkora hisztiket csinált! Azóta több időt töltök vele, és már pár nap után látszik a hatás. Istenem! El sem tudom mondani, hogy mennyire szeretlek, Édesem!

Posted by Picasa

9 megjegyzés:

Osli 2009. december 9. 16:06  

Ó, milyen megható történet!

Mörjike 2009. december 9. 16:13  

Hát elérted, hogy pityeregjek! :)Ismerős a szitu. A kicsi miatt én is kevesebbet tudok Zsombival játszani és megérzi.
Nagyon szép, megható oldalt készítettél ennek az érzésnek, mondatnak! És köszönöm, hogy mindezt megosztottad velünk.

hugs

Beandy 2009. december 9. 17:33  

Hát, könnybe lábadt a szemem a soraidra, és annyira igazak! Nemrég hallottam valahol egy mondást (Apa tévézett, én háttal a gép előtt, és ez a mondat ütötte meg a fülem: "amikor egy gyerek a legelviselhetetlenebb, akkor van a legjobban tele félelemmel". Én ezt a mondatot azóta sem tudom elfelejteni, asszem örökre az agyamba vésődött. És a Te oldalad, történeted is ezt támasztja alá. Köszönöm, hogy megosztottad, és újra eszembe juttattad, ezt nem lehet elégszer magunkévá tenni nekünk, anyáknak...

Timo 2009. december 9. 17:50  

Jaj Eszti!! Annyira igazinak és magaménak érzem, amit leírtál!! Pedig csak egy gyerkőcöm van!!

krisssz 2009. december 9. 18:08  

Na, ezen kicsit elsírtam magam. Ne bántsd magad, mert észrevetted és tettél is ellene. És a gyerekeknek sajnos azt is meg kell tanulni, hogy a szülő is ember, és elfáradhat. Ha ezt el is tudod mondani neki, legközelebb már nem esik ennyire kétségbe.

Baba 2009. december 9. 20:50  

Nekem még nincs gyerköcöm,de majd szeretném ha nekem is ilyeneket mondanának

Ányi 2009. december 10. 21:14  

Szerintem ne aggódj, észrevetted és javítod a szitut, ez így van jól. Ő meg arra van programozva, hogy szóljon, ha valami nem okés :-) A sztori aranyos, az oldalad meg imádnivalósan szuper lett!!!

Secima 2009. december 11. 18:25  

Ezen én is elpityeredtem. Abban a mondatban minden benne van. :)

Kriszta anyu 2009. december 12. 10:05  

Ez annyira megható és gyönyörűen oldalba foglaltad.

Megjegyzés küldése

  © Blogger template Webnolia by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP